Vélemények, visszajelzések

Ezen az oldalon összegyűjtöttem néhány véleményt, visszajelzést a tanfolyamaim résztvevőitől, könyveim olvasóitól, melyeket az elmúlt évek során írtak nekem. Ha belenézel, kaphatsz egy szubjektív képet a programok hangulatáról, a könyvek olvasási élményéről.

Az alábbi tanfolyamok, programok és könyvek szerepelnek a listában:

TANFOLYAMOK, PROGRAMOK:

KÖNYVEK:

Mit üzen a tested?

3 napos önismereti tanfolyam

Először azt gondoltam, ennyi ember nem tud majd hatékony és személyes lenni, de tévedtem. Azt hittem, ez nekem nem fog menni, de ment! Pont olyan emberek, szerepek és történetek találtak meg, amik megérintettek, de olyan zsigeri szinten, hogy azt már nem bírtam az egómmal feldolgozni. Csak hagytam, hogy megtörténjen. Köszönöm! Mária

Köszönöm a nyitottságot, elfogadást, együttérzést, szeretetet. Úgy tűnik, ez a módszer mindenkinél működik. Köszönöm, hogy része lehettem a csodának. Lili

Köszönöm, hogy a sok komoly téma és mély lelki tartalmak mellett a humort és a lazaságot is becsempészted a programba. Ez nekem nagyon sokat segített az oldódásban. Hálásan köszönöm, hogy itt lehettem! Ágnes

Életút váltáshoz kerestem segítséget, és úgy érzem, sikerült az erővel, ésszel való döntés helyett ismét visszatalálnom a régebben természetesnek tartott útvonalhoz, amikor engedem, hogy megszülessen bennem a fentről irányított útmutatás. Tökéletesen működik az agyalásmentes, tiszta kommunikáció önmagunkkal, az érzéseinkkel, a szerveinkkel. Köszönöm! Judit 

Ez a “szomato-cucc”, hát ez egészen elképesztő, hogy mikre képes az ember ezen keresztül! Örülök, hogy ezt megtaláltam, és nagyon tervezem használni a jövőben. Zoli

Nem tudtam, mire számítsak, főleg a kíváncsiság hajtott. Gazdagabb lettem! Megindító volt és elindított egy új úton, amiről nem akarok letérni. Sokkal tisztább képet kaptam magamról, nagyon sokat segített. Köszönöm! Kriszti

Hogy mit üzen a testünk, lelkünk, igazán mélyen egy másik emberrel való interakcióban tárul fel. Az emberi kapcsolatoknál semmi sem csodálatosabb – ezt tanultam itt. Gyuri

Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Szakmailag, terapeutaként, akár holnaptól használható eszközöket, a magam számára pedig sok-sok nagyon értékes találkozást, elfogadást, felismerést, szeretetet. Több konkrét lépés, irány is kitisztult bennem. Fantasztikus ez a módszer! Edit

Egy új világ nyílott meg előttem, amiben átéltem olyan mély érzéseket, amiket elfeledtem. Köszönöm! Barnabás

A legmagasztosabb köszönetemet fejezem ki az elmúlt 3 napért! Csodálatosan megnyugtató, lelket építő-melengető volt számomra. Beatrix

A tanfolyam végén megnyugvást és boldogságot érzek, azt, hogy milyen jó élni! Köszönöm Nektek! Judit

Az élmény felkavaró, magával ragadó és csodálatos. Szeretnék egy ilyen elfogadó, szeretetteljes világban élni, ahol így viszonyulnak egymáshoz az emberek! Sztella

Mit üzen a lelked?

3 napos önismereti tanfolyam

Kedves László! Hálás vagyok és nagyon boldog, hogy itt lehettem! Más emberként távozom. (…) Nem akarok elmenni 🙂 , annyira otthonias, szeretetteljes a légkör! (…) Ez a három nap tökéletes volt! Imádtam minden pillanatát!  Edit

Nekem nincsen viszonyítási alapom. Most voltam ilyen jellegű tanfolyamon először. Ami megérintett az egészben az emberek voltak, hogy mindenki képes a játékra és ezt jó volt megtapasztani. A tanfolyam az első naptól az utolsóig jól volt felépítve.  Krisztina

Mindhárom nap tartogatott felismeréseket, meglepetéseket, új nézőpontokat, felkészült játékvezetőket és jó játszótársakat. Köszönöm Eszter

Bátran jöttem ide, mert van bennem bizalmatlanság az emberekkel szemben. De nehéz témát hoztam, az indulatkezelést. Köszönöm, hogy intenzíven szembesülhettem a bennem lévő félelemmel, mert ezután tudtam egy gyógyító játékban rendezni a szüleimmel, férjemmel kapcsolatos jó, rossz és induéati érzelmeket.  Andi

Mit adott nekem ez a három nap? Teljes kikapcsolódást a mindennapokból és teljes kapcsolódást önmagamhoz. Kaptam válaszokat, amik ugyan nem a kérdéseimre feleltek, de azt is megértettem, hogy előbb ezt kell rendeznem ahhoz, hogy elindulhassak azon az úton, amit most még keresek. Nagyon jól éreztem magam, mert itt mindnki, de tényleg mindenki szimpatikus volt számomra. Köszönöm, hogy itt lehettem és a tudásodat, tapasztalataidat megosztottad velünk. Mariann

Kedves László, kedves játékvezetők!
Szeretnék köszönetet mondani, jó volt veletek.
Ami nagyon érdekes volt az az , hogy mennyire azt „hozták” a szerplők, ami a valós életbenis van, volt egy-egy kapcsolatomban, élethelyzetemben. hasznos és szórakozattó módszernek tartom, amit most először próbáltam ki. Tünde

Kedves Laci!
Tiszta szívből köszönöm Neked és az összes többi résztvevőnek ezt a három napot. Próbáltam elvásrások nélkül jönni ide, talán sikrült is, a lényeg, hogy nagyon sokat kaptam ettől a tanfolyamtól. Nekem saját magammal kapcsolatban kellett évtizedes problémákat rendbe raknom, és úgy érzem, hogy megtaláltam azt a belső békét, amit már nagyon régen és nagy on sokféle módon kerestem. (…) Nagyon köszönöm, és kívánom, hogy minél többen jussanak ilyen lehetőséghez Veled és a Segítőiddel. Ági

Kedves László!
Sok mindent kell feldolgoznom. Ahogy Móni is mondta a lelkemnek utol kell érnie az érzéseimet. Még azt is tudatosítani kell magamban, hogy teljesült egy kívánságom, kipróbálhattam a SzomatoDrámát. Úgy érzem szükségem volt erre. Jó emberekkel találkozhattam és ismerkedhettem meg. Sok új dolgot tanultam, és még többet éreztem. Köszönöm Neked. Szeretettel Anett

Nem azt kaptam, amit vártam. Jóval többet. Új dimenziók nyíltak meg. egy lépéssel közelebb kerültem magamhoz. Köszönöm nektek ezt, de legfőképpen magamnak köszönöm, hogy eljöttem. Zoli

Második alkalommal tudtam az elmúlt 2 évben úgy megszólítani a lelkem, hogy nem fájdalommal, hanem megkönnyebbült felismeréssel megyek haza, a szívem tele van várakozással, szeretettel és hiszem, hogy a jó úton vagyok. Szeretni fogom az érzést, hogy szeressem magam. Szeretettel, Ildikó

Kedves Laci,
A tanfolyam az együttérző és értő figyelmed, a nyugalom, ami belőled árad számomra nagy segítség volt abban, hogy számomra (még) nehéz témákkal tudtam foglalkozni. Hálásan köszönöm, Izabella

Hála és köszönet. Életem egyik meghatározó élménye volt. Nagyon mély folyamatok indutak el a lelkemben. Köszönöm  Edit

Úgy érzem, mintha egy kincses szigetre érkeztem volna, ahol különböző méretű, formájú, színű és fényű kincsek egyre fényesebben ragyognának.
Hatalmas élmény volt ez számomra és köszönöm neked, hogy megteremtetted ezt a világot és részese lehettem. Timi

Nagyon sokat adott. A játék élményemet úgy fogalmaznám meg, hogy átütőbb volt, mint a megelőző 15 év terápia. Nóra

A könyvek elolvasása után vágytam arra, hogy kipróbáljam a szomatodrámát, hogy meglássam mi „jön ki” az én játékomból. A játék elején nem is értettem hova fog ez vezetni, de aztán beindlt a folyamat. Irtó jó volt egy biztonságos, szeretetteljes közegben lenni és közelebb kerülni magamhoz úgy, ahogy vagyok. A 3 nap elkezdett egy folyamatot, kezelte és lezárta azt. Úgy érzem teljes, egész és szép folyamat volt. Köszönöm Nikolett

Elképesztő! Ezzel a szóval kezdenék. Elképesztő, hogy 45 perc és másnap 15 perc alatt mennyi éves sérelem, gyűjtögetett feszültség, testi tünet (betegség), vagy esetleg óriási vacillálás tud megoldódni és értelmet nyer minden. Már most sokkal könnyebbnek érzem magam és másként tekintek minden itt felmerült problémára. Nekem a legtöbbet –  persze Laci monológjait után 🙂 – a szomatodrámás foglalkozások adtak. Köszönet Brigi

Azt gondolom, hogy egész hátralévő életemre hatással lesz ez a három nap. Oly mély felismerésekben volt részem, ami szinte robbanásszerűen hatott rám. A kezdeti káosz, zűrzavar csodás rendeződésen esett át a harmadik nap végére. Az önmagamhoz hazaérkezés csodája az, amit megélhettem. Hálásan köszönöm!
Krisztina

Felismerés – Elengedés – Megújulás

3 napos önismereti tanfolyam

Nagyon izgultam, hogy milyen lesz az a három nap, féltem jelentkezni is. Örülök, hogy voltam olyan bátor, hogy eljöjjek. Élménydús, informatív, tematikájában kiváló felépítésű kurzus volt, amelyet bátran ajánlok mindenkinek. Szilvia

A tanfolyam alatt egyfajta katarzis élményem volt. Megértettem, hogy a múltat el kell fogadni és el kell engedni. Emese

A lényeget kaptam, pontosan olyan ütemben és módon, ahogy kellett. Köszönök mindent! Anita

Különleges, tartalmas, gyógyító élmény volt ez a 3 nap. Jól átgondolt, több nézőpontból megközelített magyarázatokkal, egy hétköznapi nyelvre lefordított segítség az önismeret különböző szintjein állók számára – ami a kételkedésem ellenére is működött! 🙂 Köszönöm! Ágnes

Laci végtelenük mély szakértelemmel és humánummal vezetett végig minket egy olyan belső úton, ami nekem személy szerint nagyon sokat adott. Hidat teremtett bennem az eszem és a szívem között, és most újra elindulok ezen a hídon. Köszönöm! Krisztina

Végig biztonságban éreztem magam. Kedvesen de határozottan vezetted a foglalkozásokat. Az “előadások” pontosak, érthetőek voltak. A módszer, úgy tűnik, elhozta a várva várt gyógyulást. Köszönöm! Anikó

Nagyon hálás vagyok ezért a 3 napért. Számomra kimondottan hasznos volt mind az elméleti, mind a gyakorlati része. Úgy érzem, több évnyi keresgélés után megvan az én utam. Katalin

Nyugodt, elfogadó biztonságos teret kaptam, ahol lehetőségem volt igazán mélyen megnyílni és gyógyulni. Szívből ajánlom, mindenkinek, főként azoknak, akiknek nehéz gyengének lenni… Ildikó

Először vettem részt Laci tanfolyamán, egy ismerősöm ajánlására. Egy hónapos, nehézségekkel és bizalom-vesztésekkel teli időszak után nagyon felszabadító érzés volt egy ilyen biztonságos, szeretetteli környezetben tisztulni és fejlődni, amit Laci játszi könnyedséggel és humorral közvetített. Joy

Mélyről jövő és elfeledettnek hitt érzéseket sikerült ezen a tanfolyamon felszínre hozni és elfogadással, szeretettel elengedni. Köszönöm! Angyalka

Van az a pillanat, amikor valahogyan a lélek és az univerzum fókuszál, valahogy éppen rám. Ott történik valami, amitől illékonnyá válik a legnehezebb teher is, és más színű lesz a világ. Ezt éltem meg itt. Anita

Köszönet a rengeteg tudásért, ami az eddigi önismeretemet kiegészítette gyakorlatban használható tudással. Hála a sok-sok élményért és előre lépési lehetőségért. Tamás

Rátaláltam arra a módszerre, ami segített felismerni saját elakadásaimat, elengedni régóta ott ragadt sérelmeimet. Olyan, mint a lego játék, egymás után megtalálod az összeillő kockákat,és kerek lesz az egész. Csilla

Eben a 3 napban nagy utazást tettem lelkem olyan részében, amelyet eddig elzártam magam elől. A módszer, amit Laci elénk tárt, tökéletes volt ehhez. Hála és köszönet érte. Ági

Ez a tanfolyam segített megérteni és megélni az elengedés teljes folyamatát. Mindenkinek tiszta szívből ajánlom, aki az önismeret útját járja. Neked Laci hála és köszönet azért, hogy ezt létrehoztad! Viktória

Bepillantás az Ultrarövid Terápia világába

Önismeret és módszertanulás, emberekkel foglalkozó emberek számára

Nagyon köszönöm ezt a tartalmas 3 napot.
Egyrészt kaptam egy nagyon komoly szakmai támpontot, másrészt emberségből, alázatból, empátiából, figyelemből is egy kiváló iránymutatást.
Én már tanulás céljából nézem a vezetést, irányítást, csoportkezelést is. Ehhez is nagyon jó és értékes felismerésekhez jutottam. Nem beszélve arról – hogy bizonyára a környezetem „nagy örömére” – egy új Vera lettem. Amit én persze egyáltalán nem bánok. Ugyanis jelentőset léptem előre a nézőpont váltásban is.
Egy élmény volt! Veronika

Saját belső folyamatomban kimozdított ez a hétvége egy gerendát, most erőteljesebbnek, reményteljesebbnek élem ezt meg. Szakmailag: inspiráló és megerősítő volt.
Szavak jutnak eszembe: meder; drámai (érzelmi törtöttség); belső béke; feltétel nélküli vendéglátás; transzparens és szavakba önthető szakmaiság.
Köszönöm! Simon

Lenyűgözően szemlélet formáló, megindító, intenzív, gazdagító két és fél nap volt. A legfontosabb, amit elviszek az a hozzáállás, az a szemlélet lesz, amit Laci átad és képvisel: kedvesség, nyitott szív, őszinte érdeklődés, és olyan szeretet, ami nem azzal gyógyít, hogy semmitmondó vigasszal megsimogatja a fejed, hanem fájdalmas de felszabadító fejlődésre inspirál. Mind szakmailag, mind emberként szem előtt fogom tartani ezeket az elveket. András

Nagyon köszönöm ezt a 2,5 napot. Számomra hihetetlen intenzív volt, rengeteg élménnyel, ami mellé sokat is tanultam. A mai „demoban” való részvétel számomra még egy plusz ajándék volt. Sok érzést, gondolatot és terveket viszek el innen. Az egyetlen negatívum, ami nálam előjött, hogy szerettem volna többet gyakorolni, ezt részemről kevésnek éltem meg, bár így is elég tömény és fárasztó volt a munka. (Lehet, hogy csak szeretném ezt tovább és tovább csinálni? 😊 Veronika

Nagyon örültem annak a gyakorlatnak, ahol a egy csecsemőkori képpel konkretizálva találkoztam. Az UT struktúrája és a kedvességgel való munka is sokat adott. Tetszett, ahogy dolgoztál az ügyféllel – itt láttam azt, amit tanítottál. Péter

Rendkívül motivált, fókuszált jelenlétben éltem meg ezt a találkozást.
Szép tapasztalásokat és álmokat hozott számomra.
Minden ezt mutatja, hogy jó tanítást kaptam, melyet viszek magammal, hordozom fényemmel, megvilágítva az embereket, akiknek önmagukat szeretni még tanulniuk kell. Barbara

Sokat adott ez a 3 nap, mind szakmai tekintetben, mint pedig a saját lelkemnek, szívemnek. Csodás csapat, gyönyörű megnyílások.
Megható, megérintő volt nagyon a bemutató konzultációd, egyértelműen MI/ÉN is a részesei voltunk. Köszönöm neki is, Neked is. <3
A szívemben hálát és örömet érzek, hogy részese voltam ennek a kurzusnak. Tünde

Stukturált – Összeszedett – Rendezett – Keretek
Mély – Rend – Jelenlét – Csoda – Nem-tevés – Kísérni – Elfogadás – Út
Így tudom most összefoglalni… Nelli

Szakmai és személyes téren is sokat adott ez a 2,5 nap.
Nehéz egyelőre szavakba öntenem, mert dolgoznak bennem folyamatok. Úgy gondolom rendkívül jól átadtad az UT lényegét, működését és gyakorlati szinten is tapasztalhatóvá tetted. Saját életemben és praxisomban is fogom tudni kamatoztatni.
Inspiráló látnom, amit képviselsz szakmailag és emberileg.
Köszönöm Tamás

Megkönnyebbülés, elfogadás, erő, szeretetteli figyelmesség.
Köszönet. Hála. Gabriella

 3 napos csoda. Talán ez lenne a „festményem” címe. Színeiben az elfogadás, a tisztelet, az alázat, a bizalom, a biztonság, a tudás. Nagyon köszönöm, hogy közösen együtt „festhettünk”.
Hálás vagyok, hogy mindenkinek „adtál ecsetet”.
Életre szóló élményben volt részem. Móni

Amennyire tudtam elvárások nélkül érkeztem. Annyi mindent kaptam itt és most ebben a három napban, hogy csak azt tudom mondani HÁLÁSAN KÖSZÖNÖK MINDENT!
Nagyon sok mindent tanultam, amit magammal tudok vinni és tudom, hatással lesz rám, az életemre, a konzulensi szerepkörömre.
Külön köszönöm a gyakorlati tanácsokat, a lehetőséget a gyakorlásra és a megerősítést, hogy nincs semmi olyan fontos, mint megnyitni a szívem és csöndben hagyni, hogy megjelenjen bármi. Ani

Nagyon örülök, hogy amellett döntöttem, hogy részt veszek a programon.
Lelkem mélyén éreztem, és életem során sokszor megtapasztaltam, hogy a változásnak, gyógyulásnak nem kell egy élethosszig tartó folyamatnak lennie.
Eddigi életemben te vagy az első, aki ezt visszaigazolta (és most elsősorban arra gondolok, hogy ÉLŐ-ben visszaigazolta).
Sok ajándékot kaptam a hétvégétől, és egy határozott irányt: légy kedves, nyitott, elfogadó és megértő. Igyekszem ezeket az attitűdöket magamban feléleszteni!
Köszönöm a lehetőséget, és azt, hogy megismerhettelek! Anikó

Az írás talán nehezebben megy, mint elmondani, és a felelőssége is nagyobb, hiszen itt marad a papíron. Ugyanúgy, mint az érzés, amit itt átélhettem a három nap alatt. Ez pedig nem más, mint megengedni magamnak azt, hogy érezzek. És ezt nagyon köszönöm Neked Laci.
A másik köszönet a módszerednek szól. Számomra nagyon tiszta, átlátható és ami a legfontosabb tapasztalásom volt, hogy nem szedi ízekre a klienst, hanem átöleli, biztonságban tartja, olyan nagyon emberi.
Tiszta szívvel köszönöm ezt a három napot. Éva

Kevés a szó arra, hogy pontosan kifejezzék azt, amit érzek. Többet kaptam, ezen a 3 napon, mint amit reméltem, bár nem voltak elvárásaim sem. A kíváncsiság hozott és a nyitott szívem Hozzád. Hatalmas ajándékot kaptam. A tér, amelybe kerültem a Te vezetésed és jelenléted által szeretetet és biztonságot, nyugalmat adott. Az alázat és a bizalom áthatott. …. érzés nagyon jót tett a kis lelkemnek ez a találkozás veled és a többiekkel. Kaptam és adtam is. Újra éltem, hogy egy „csoda” vagyok, ahogy mindenki más is az. Megerősítést kaptam, hogy segítőként folytassam az utam. Hiszen, ahogy Te is mondtad „a legnagyobb traumákat átélt emberek”, akik ezt feldolgozzák, később jó segítők lehetnek. Hálás vagyok! Kata

Bálványozás elleni védő működésem ellenére közel kerültél bennem ahhoz a ponthoz, ahol azoknak az emlékét őrzöm, akiknek minden eddigi hallott szava és gesztusa hiteles számomra.
Köszönöm… Végtelenül sokat kaptam az élettől – most épp általad is. András

Fantasztikus volt ez a két nap.
Laci, Adél nagyon meghitt, barátságos légkört teremtettetek.
Laci a kedvességed nagyon jól hat az emberekre.
Szakmaiságod, gondolataid rengeteget adtak nekem.
Stílusod nagyon tetszett, ahogy elmondattad a véleményeket, azt éreztetve, hogy lehet mást gondolni, nem te vagy a megmondó ember.
Rend és fegyelem jellemezte a tréninget, de mindent kedvesen, erőszakosság nélkül sikerült biztosítani. Fantasztikus volt a bemutató konzultáció. Köszönöm, hogy vásárra vitted a bőröd, mert addig beszéltél a dolgokról, de élőben látni sokkal tanítóbb.
Hálás vagyok Nektek, hogy megszerveztétek a képzést, hogy ennyi mindent kaptam Tőletek. Balázs

Nagyívű utat jártam be, mélységeket és felemelő, felszabadító magasságokat. Úgy érzem, elindultak olyan folyamatok, melyeket “ultrarövid” impulzusok indítottak, de hosszantartó változásokat hoznak az életemben. Hálásan köszönöm! Erzsike

Nagyon mélyen megmozgatott ez a 3 nap. Érzem, hogy olyan rétegekben történtek bennem a dolgok, amelyekhez nagyon kevéssé van bármilyen más módon hozzáférésem. Krisztina

A gyakorlatok fantasztikusak voltak. Azon kaptam magam, hogy nem izgulok, nem félek, hanem egy erős nyugalom és biztonságérzet van bennem. Nagyszerű ez a természetes, ösztönszerű jelenlét, amit ez a módszer segítőként lehetővé tesz. Mentes minden művi pszicho-katyvasztól.  Igazi kincs ez az Ultrarövid Terápia. Zsuzsi

Csodálatos 3 napot kaptam általad, mely alatt értem a személyiségedet, a módszer igazán jól használhatóságát és a csoporttól kapott sok-sok szeretetet, segítséget, barátságokat is! Számomra a legmegfelelőbb szó: TÖKÉLETES! Köszönök mindent! Anna

Nem csalódtam Laci, hoztad a formád! 🙂 Noha már 2 éve SzomatoDrámázom, még mindig tud újat  és izgalmasat hozni egy ilyen program. Akár egyetlen gyakorlat is elképesztő hatással tud lenni az emberre. Ha más mondaná, nem hinném el, de itt voltam. Hálás vagyok, köszönöm Krisztina

Magánemberként hálás vagyok az önmagamban lezajlott folyamatokért, felismerésekért, előrelépésekért. Segítő szakemberként, coachként pedig azért a nagyszerű eszköztárért, kincsesládáért, amelyből bőven meríthettünk  a 3 nap alatt! Kriszta

Köszönöm a bizalmat, a figyelmet, a biztonságos légkört, a nagyszerű vezetést. Az első perctől az utolsóig tetszett a tanfolyam felépítése és az a hozzáállásod, ahogy az önismeretet, a tanulást és a terápiát egyben kezelted. Hálás vagyok, és bízom benne, hogy még tanulhatok majd Tőled. Bettina

Mindig is éreztem, hogy a jelenlegi munkamódszereimnek nem vagyok a szerelmese. Megtanultam, alkalmazom, ennyi. Vágytam megismerni egy szelídebb és hatásosabb valamit. Megkaptam, köszönöm! Ez “ultrarövid giganagy élmény” volt, hálát érzek, amiért itt lehettem. Márta

Bőséges mennyiségű információval gazdagodtam a módszer szakmai hátteréről, és megtöbb élménnyel a játékok kapcsán. Mély felismeréseket kaptam a belső világomról, megerősödtem abban, hogy jó úton járok. Hálás vagyok a magabiztos és egyben óvó-védő támogatásodért. Zsuzsa

Bepillantás a SzomatoDráma világába

3 napos élmény- és gyakorlatorientált tanfolyam

Nagyon tetszik, ahogy ezeket a hétvégéket vezeted, ahogy beszélsz a dolgokról, hogy tök emberi vagy, hogy nem akarsz többnek látszani senkinél, hogy egyenrangúan bánsz az összes jelenlévővel! Tisztelem a tudásod, a tapasztalataid, az őszinteséged, szóval nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy már két ilyen kis csopiban is találkozhattam veled. Rengeteget lehet tanulni tőled, remélem lesz még módom erre a jövőben is. Rita

Tetszett a képzés szellemisége, László és munkatársai hitelessége. Nagyon hasznosnak éreztem, hogy nem csak beszéltünk a technikákról, hanem saját magunkon kipróbálva át is éltük őket. Jól illeszthetők az itt tanultak a szakmai munkámba, különösen, amikor az erős „beragadt” érzések feloldására van szükség. Gyuri

Nagyon-nagyon jól éreztem magam. Profizmus és vidámság jellemezte a 3 napot. Hatalmas, eddig még nem látott felismerésekkel gazdagodva távoztam. Margó

Köszönöm szépen ezt a 3 napot, hogy a saját bőrömön is megtapasztalhattam a szomatodráma módszer működését. Igazából sosem voltam szkeptikus, de a tanfolyam elején még érdekelt az egész technika működésének magyarázata. A 3. napra eljutottam odáig, hogy megéreztem fizikailag is a működést és nem keresem a választ arra, hogyan. Megéltem, megéreztem, megtapasztaltam, használom. Gabi

A tanfolyam számomra nagyon érdekes, mély felfedezéseket nyújtott. A módszer könnyed és játékos, semmit nem muszáj, csak az történik, amire nyitott vagy, az élmény viszont annál katartikusabb! Anikó

Amiért jöttem – hogy hogyan használhatom a szomatodrámát a munkámban –, gyorsan kiderült számomra: úgy, hogy nyitott maradok, egyre jobban megismerem saját magam és folyamatosan fejlődöm. Zsuzsa 

Nagyon sok kitaposott ösvény létezik és néhányat próbáltam már, de ez rendkívül közel áll a szívemhez! Köszönöm Lacinak ,hogy mindezt sikerült kitalálnia, profi módon kifejlesztenie és megvalósitania! Timi

Céllal mentem a tanfolyamra, egy betegséget szerettem volna megérteni, és ennél jóval többet értettem meg. A mindennapi gondolkodásomhoz, hozzáállásomhoz  – egy tudatosabb létezéshez kaptam segítséget. Emellett hálás vagyok az informatív előadásokért, és azért is, hogy a kérdéseimre mély, átfogó válaszokat adtál. Edit

Nagyon sok képzésen, tréningen, szakmai, és egyáltalán mindenféle eseményen vettem részt, végeztem el, de ilyen színvonalas és kiegyenlített programba még nem csöppentem! Judit

A tapasztalás, élmény osztályon felüli 10/10. A Hála kevés kifejezni… Anna Katalin

Elvonulások

3 napos Nyári vagy Téli elvonulás

Volt részem sírásban, spontán gyógyulásban. Rengeteg felismerést és tapasztalatot szereztem. Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Imre

…elvárások, tudás nélkül jöttem, mégis az elvártat kaptam.. az talált meg itt, amire szükségem volt. Tényszerűen, a „rendszer” működik. Mindezért hatalmas hálát és köszönetet érzek felétek. Annamari

Hitet kaptam magamban, erőt kaptam az elkezdett, vagy a még el sem kezdett dolgok folytatásához. Nagyszerű a módszer, hiszem, hogy mindig az történik, amit nem is vársz, és váratlanul felismered/megérik a válasz. Ildi

Rengeteg „ajtó nyílt ki”, és rengeteg gondolat mentén van lehetőségem elindulni. .. Minden nagyon köszönök, hatalmas élmény volt! Gábor

Közelebb kerültem ahhoz, hogy ki vagyok, és ki nem vagyok. Ki akarok, ki nem akarok lenni. … Köszönöm szépen a szerető támogatást, elfogadást és nyitottságot, amit éreztem. Richárd

Mélyen megérintett a játékvezetők alázata, figyelmessége, érzékenysége. Zita

…ebben a három napban nagy utat tettem meg, terheket raktam le, és boldogságot, feltétel nélküli elfogadást élhettem meg. Fantasztikus játékvezetők kísértek. Edit

Felkavaró volt, tele AHA élménnyel, akár a saját történetemet éltem, akár valaki másét. Betti

Nagyon hálás vagyok. Én olyan céllal jöttem ide, hogy amiben elakadásom van, abban valamerre elmozduljak. Ez meg is történt. … Egy élmény halmazzal távozom. Reni

Azt érzem, hogy kétségekkel, kérdésekkel, lerakódott dolgokkal érkeztem, mára viszont a lerakódott maszlag helyét átvette a nyugalom, a béke, a flow érzés. Robi

Utazás, élmény, fent és lent, kint és bent… Az egyetlen biztos tudásom, hogy haladtam az ÚTON, és teljesebben megyek el, mint ahogy érkeztem. Viki

Nagy utazás volt! Nagy találkozás önmagammal! Lehetőséget, reményt, nyugalmat, izgatottságot, komfort zónám elhagyását, határaim feszegetését jelentette ez a három nap.
Új ismeretség, remek társaság, esti beszélgetések, sok-sok nevetés.
Megújultan megyek haza. Hálás köszönet!

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi ember előtt megnyílok… De itt sikerült, ennek a módszernek köszönhetően, és nagyon hálás vagyok! Köszönöm, hogy itt lehettem és „tanulhattam” 💗  Berni

Nagy hála, Nagy köszönet, Ez nekem legjobb ajándék, ami velem történt.  Szveti

Nagyon intenzív és mély három napot éltem meg, tele fájdalmas felismerésekkel és varázslatos feloldódásokkal. Hálás vagyok mindenkinek a programért és magamnak, hogy bevállaltam!  Nóri

Jól tettem, hogy eljöttem, most úgy érzem, kiléptem egy körből, amiben körbe-körbe jártam egy ideje, és most új erővel, bizonyos szempontból más emberként folytatom az utamat.
Sok szeretet és hála  Móni

Hatalmas élmény!
Váratlan helyzetek!
Ismeretlen rendszer, játék!
Megrázó sorsok, élmények!
Felkavaró!
Köszönöm! Karcsi

Köszönöm ezt a 3 napot. Ez „több” élmény volt, mintha egy hullámvasúton utaztam volna. A kiinduló gondolatból mindig egy teljesen más történet, végkifejlet kerekedett, mint gondoltam. Pont az, amire a legnagyobb szükségem volt jelen helyzetben.
Köszönöm.  Veronika

Ha viccelni akarnék, azt mondanám, hogy Buda Laci olyan, mint egy BOTOX injekció. Ráncok nélkül, kisimultan térhet haza az ember.
Valójában nekem ez a 3 nap azt adta, hogy sikerült visszatalálnom önmagamhoz. Nem A fejem, hanem a szívem hoz döntéseket ismét. Hála és köszönet van a szívemben.  Judit

Nagyon szépen köszönöm a módszert. Sok mindenben megerősített, de volt, hogy meglepetést okozott. Érdekes volt megélni, hogy más bőrében vagyok. Az a játék is sokat adott, amiben nem én vagyok a főszereplő. Jó érzés volt itt lenni.  Ágnes

A módszer segített, hogy
– találkozzak a mumusommal, „aki” egész életemben kísértett
– megoldjam egy egészségügyi problémámat
– találkozzak anyámmal egy kritikus és érthetetlen élet fordulójában, megértve, miért fordult fel az én életem.
Köszönöm  Imre

Szomatodráma elvonuláson, játékon engem mindig nagyon mély élmények érnek. A mostani alkalommal ezek nem voltam mind kellemesek, ugyanakkor nagyon sokat tanultam általuk, hála neked. Jó, hogy itt voltál és pár szóval segítettél rajtam. Jó, hogy válthattam csoportot, jó, hogy semmi sem kötelező. Külön hálás vagyok, hogy a páromnak is tetszett, így még több dolog köt össze minket ezentúl. Nagyon köszönöm.  Ria

3 szuper-intenzív nap van mögöttem csodálatos, mély játékokkal, mély átélésekkel.
Én minden egyes alkalommal úgy érzem, hogy egy kicsit belehalok, majd főnix madárként születek ujjá. Nagyon köszönöm, hogy ezt átélhetem.  Edina

Köszönöm (megint) ezt az élményekben gazdag 3 napot!
Úgy érzem, a szomatodráma segítségével megtalálom önmagam! Mindenképp találkozunk még!  Edit

Nehéz szavakba önteni mindazt, ami történt a szomatodráma játékok alatt.
Talán azért is, mert ami történt, úgy érzetem, inkább transzcendentális síkon zajlott. Világrengető. Felforgató. Teremtő. Gyógyító. Az egyik legnagyobb élmény, amit átéltem. Kevés rá az a szó, hogy köszönöm.  Andrea

Nagyon nagy élmény volt számomra megismerni a szomatodrámát. Eddig még ilyen sokrétű, gyorsan ható pszichoterápiával nem találkoztam. Szeretek játszani és emberek társaságában lenni. A játékvezetőim nagyon jól vezették a drámajátékot. Tényleg volt dráma, komédia, de a legtöbbször előforduló érzés az öröm volt. Fogom ajánlani mindenkinek a munkám során a betegeimnek. Lehet, hogy a későbbiekben én is szívesen elvégezném a játékvezetői kurzust. Mindenképpen szeretnék jönni a téli elvonulásra. 💗  Rita

Én nagyon hálás vagyok, hogy a részese lehettem. Olyat ízleltem, tapasztaltam meg, amiről eddig inkább csak olvastam, hittem benne és talán picit részem is volt benne, de itt mindez sokkal intenzívebb volt: a ráció helyett az érzéseimre, az intuícióra támaszkodni és játszani, mert igazából játszani. Néha éreztem azt, hogy valami lehetne jobb vagy másképp, de utólag azt látom, úgy volt jó nekem, ahogy volt.
Köszönöm!  Feri

Szkeptikusan érkeztem a programra, de titokban reméltem, hogy működik. Az első pár játék után nem csalódtam, egyiket sem úsztam meg könnyek és nagy érzelmek nélkül. A probléma eredete, ami ide hozott, azonnal nyilvánvalóvá vált. Úgy érzem, minden problémámat én magam kreáltam, ami jó, mert így akkor én meg is tudom őket oldani.
Sokat adott ez a 3 nap, többet, mint amit vártam. De érzem, hogy ez csak valami újnak a kezdete, és várom a folytatást.
Köszönjük!  Ági

A tavalyi téli elvonulás után hálával telt a szívem irányodban. Ismét köszönöm, hogy akkor nem hagytad, hogy a második nap reggelén távol maradjak. Meghallgattál akkor és olyan tanáccsal láttál el, amivel tovább tudtam menni. 3 nappal ezelőtt úgy érkeztem, hogy ismételni akartam a Veled való konzultációt. Újra érezni a figyelmedet, energiádat, éles látásodat. Most erre nem adódott  lehetőség, viszont a kérdéseimre a választ egy játék során megkaptam. Megértettem, hogy a csodát, erőt, energiát ne kívülről várjam, hiszen bennem van. Csak hinnem kell. Ehhez a megtapasztaláshoz a szomatodráma segített hozzá. Hálás köszönet érte. Kriszta

Kedves László!
Először vettem részt a nyári elvonuláson! Nagyon fantasztikus élményeket kaptam és csodás játékokban volt részem.
Számomra különleges volt, hogy a születésnapodon velünk voltál!
Köszönettel tartozom Neked a módszer kidolgozásáért, létrehozásáért! A játékvezetők odafigyelését, türelmét, mondatait külön a szívembe zártam!
A hotelben töltött három napra, most jöttem rá, milyen nagy szükségem van! Az ellátásért, ételekért külön köszönettel tartozom! Találkozunk még!  Kata

Csodálatos és hatékony módszer, amivel az elmúlt három napban megismerkedhettem. Szívesen írnám, hogy feltöltődve és felszabadultan megyek haza, de egyelőre nagyon kimerülten, viszont lelkesen – a további munkával kapcsolatban – távozom.
A segítők különbözősége különösen sokat tud adni, és más irányba vinni a játékokat.  Nóri

Személy szerint én nagyon jól éreztem magam. A csapatod, aki körül vesznek, nagyon klassz, jó emberek, segítőkészek.
Ha akar az ember, itt tud fejlődni.  Én néha előre, néha hátra lépkedek, de ebben a 2 napban sok mindent kaptam: megértés, barátság, szeretet, törődés. Szerintem mások is így vannak vele. Egy ilyen csapatnak is 1 célja van, hogy fejlődjünk, hogy egy irányba haladjunk. Sikerült J
Szerintem jó vezető és jó ember vagy, máskor is szívesen jövök.  Balázs

Újra és úja megbizonyosodhattam arról, hogy a nagy álmok, tervek és megvalósítás képességétől sokkal fontosabb egy áldott, békés kiinduló közeg, amely befolyással van minden jövőbeli tervünkre és életünkre.  András

Minden elvonuláson közelebb kerülök a vágyott belső világomhoz. Ami velem történik, azt képessé válok befolyásolni, pozitívan értelmezni és éltető energiává változtatni a játékok által. Mint a hagyma héja, úgy bomlik le a témáim által a bennem megrekedt és engem akadályozó fájdalom. Át tud alakulni elfogadássá és tudatos megértéssé, ami már nem akadályoz, hanem segít az utamon.
Minden elvonuláson teljesebbé és örömtelibbé válik az életem amellett, hogy csodálatos emberekkel kapcsolódhatom és vehetek részt az ő fejlődésükben. Viki

Zseniális a módszertan, és belőled született és tovább is tudod adni. Nagyszerűek a játékvezetőid is. A humorod pedig cseresznye a tortán, a legjobb. Mindent nagyon köszönök! És azt külön is, hogy a születésnapodon is értünk voltál jelen 💗  Viki

Van, ami nem változik. Remek hely, remek emberek, csodás élmények… mint mindig!
köszönöm, hogy itt lehettem megint, alig várom a következőt!

Köszönöm, hálás vagyok a Sorsnak, hogy eljuthattam erre a 3 napos SzomatoDráma elvonulásra. Vallom, hogy semmi sem történik véletlenül és, ez az “igazság” itt is beigazolódott. A számomra fontos kérdések éppen akkor és éppen ott vetődtek, ahol is megtalálhattam és megkaphattam rá a megfelelő választ, és a legideálisabb megoldást. Számomra ez a 3 nap az önmagam mélyebb megismerését, és fejlődésemet hivatott beteljesíteni. Mégegyszer csak köszönetet és hálát tudok adni ezekért a napokért. Barbara

Kedves Laci! A módszer érzékeny, erős, működő. Miért is ne működne… A játékvezetők, segítők és a csoporttársaim a guruimmá váltak e három napra. Köszönöm! Margó

A szomatodráma elvonulás az életem azon szigete, ahol igazán önmagammal találkozhatom, ahol begyógyulnak a fájdalmaim, ahol úgy kapok támogatást, ahogy valóban szükségem van rá, és ahol a legjobb emberi valónk képes megnyilvánulni.Laci karizmatikus lénye, a bölcsessége, az élettapasztalata, a jobbító adni akarása, az emberszeretetet és maga a módszertan tökéletesen létrehozza azt a közeget, amiben szintet léphet minden résztvevő élete. Kedvenc ráadás számomra a sok nevetés és Laci humora, ami két elvonulás között is mosolyt csal az arcomra. Köszönöm Viki

Nem gondoltam volna, hogy a szomatodráma ilyen hatásos lehet. Amit a játékokban megtapasztalhattam, azok mind sokat segítettek abban, hogy visszataláljak önmagamhoz, megértést, szeretetet kapjak. Az első játék életmentő volt 💗 Ildi

Fantasztikus íve volt ennek a három napnak az önmagam megismerésében. Nagyon zárt emberként olyan felismeréseket és kitárulkozást hozott ki belőlem, amit álmomban sem gondoltam volna. Próbálom az itt megélteket további megismerésekre fordítani, magammal kapcsolatban és ezt az emelkedő ívet tovább emelni.  István

Több csoportos foglalkozáson is volt szerencsém részt venni az elmúlt években, de ilyen pozitív töltésű emberekkel még sosem voltam körül véve. Ennyit nem nevettem egy hétvége alatt soha életemben.. J Első bálosként – a könyveket olvasva, és a Nyitott Akadémiát végig kísérve – egy percre sem kételkedtem a szomatodráma működésében. Működik. Csodálatos személyes megtapasztalásom volt! Köszönöm Mindenkinek.  Róbert

Ez a három nap segített abban, hogy visszakapjam önmagam. Átéltem, hogyan fordulhat a rossz jóra: a stresszből erő, a bizonytalanságból szeretet, az idegességből nyugalom lett. Köszönöm a lehetőséget, a játékot. Nehéz, de felemelő volt. Zsuzsa

Egy csomó ismeretlen, „idegen” közé érkeztem 2 napja, és most egy csomó ismerős, jóbarát és „sorstárs” köréből távozom. Köszönöm, hogy megteremtettétek ehhez a teret, hogy néhány napra önmagam lehettem!  Miklós

Átalakító, sorsfordító, felemelő élmény. Impulzusokban és felismerésekben gazdag, tömény, de mégis felszabadító és szárnyakat adó elvonulás. Ági

Köszönöm, hogy itt lehettem, a program csodálatos, nagyon jól működik, gratulálok hozzá! Eli

 

Egyéni konzultációk

Köszönöm a mai mélyreható terápiát, a figyelmet és a biztonságot. Új megélésben volt részem, amivel eddig még nem találkoztam, és olyan nézőpontokat is kaptam, amitől valami felszabadult bennem. Biztos vagyok benne, hogy most elindult egy belső folyamat, ami ezután tapasztalható változásokat fog hozni. Külön öröm és megtiszteltetés, hogy személyesen megismertelek. Katalin

Ezúton is szeretném kifejezni hálámat és köszönetemet a tegnapi konzultációért, igazán felemelő émény volt. Nagyon sok mindent sikerült megértenem magammal kapcsolatban, rávilágítottál olyan területekre, amelyekre magamtól sosem gondoltam volna… Egészen másként érzem magam, mint a konzultáció előtt, sokkal boldogabbnak és szabadabbnak, és ez nagyon jó érzés! Dóri

Az egyéni konzultációt és a „Mit üzen a tested?” c. könyv elolvasását és az abban szereplő gyakorlatok elkezdését követően voltam endokrinológiai kontroll vizsgálaton, s ott a labor eredményeim hosszú évek után először jók lettek! Köszönöm a támogatást! Kriszta

Nagyon érdekes és tanulságos volt számomra a konzultáció, köszönöm Neked, hogy velem voltál. Még soha senkinek nem mondtam ki ezeket a gondolatokat és érzéseket, magamnak sem. Nem is tudtam, hogy ez így van bennem… Hogy ennyire mélyen, és hogy ez ilyen fájdalmas… Voltak olyan pontok, amikor szégyeltem magam, Előtted is, hogy mit gondolhatsz rólam… Mikor eljöttem Tőled, könyebbnek éreztem magam, mintha egy vihar vonult volna át rajtam. Utána csend lett bennem, a tudatomban és a testemben egyaránt béke volt. Aznap jól aludtam, és a fizikai fájdalmak is alábbhagytak. Az, hogy láttatad velem, hogy lehet ezt az egészet egy másikről szintről nézni, egy másik szinten is megélni, fantasztikus. Zsófi

A konzultáció minden percét nagyon élveztem, bármily nehéz volt is. Azóta fantasztikusan érzem magam. Ahogy mondtad, görcsösen akarva nem tudunk megváltoztatni dolgokat, de amit ott nálad letettem, az nagyon sok mindent felszabadított és elindított bennem és ez által a környezetemben is. Amit Tőled kaptam – szebbé/könnyebbé teszi az életet. Amit a segítségeddel véghezvittem, az működött. Teljesen más érzelmi megnyilvánulásaim vannak. Átalakulnak dolgok. Értelmet kap az élet. Zsuzsi

Szeretettel és tisztelettel gondolok arra a kísérésre amit kaptam az egyéni konzultációk során. Számomra nehéz témákat hoztam… Azóta jóval „ütésállóbbnak” érzem magam, a testsúlyom csökken, a teherbírásom nő. Képessé kezdek válni a határok és a keretek megszabására. A legfontosabb pedig az, hogy ha valami tünetet észlelek magamon, akkor ezt beazonosítom a körülöttem zajló történésekkel, majd igyekszem elengedni, és legfőképp, jót nevetek magamon a „megfájás” helyett. Csilla

Könyv – Mit üzen a tested?

Gyógyító kommunikáció belső világoddal

Köszönöm, hogy megírta ezt a könyvet, és köszönöm, hogy rátaláltam, és elolvashattam. Voltak részek, amin jót mosolyogtam, (a humoros leírás miatt), világosan és érthetően fogalmaz, minden szavát lelkesedve olvastam. Testünk csodálatos öngyógyító képességgel rendelkezik, ezt én saját bőrömön tapasztaltam Fiatal koromban sokat voltam beteg, sokféle műtétet elvégeztek rajtam, amit nem is kellett volna, ha hamarabb rájövök, hogy mi okozza nálam a sok problémát. Többször is megtapasztaltam,hogy magától gyógyult meg a testem, még gyógyszert sem szedtem. Mire a vizsgálatot elvégezték már nem volt semmi bajom. Elkezdtem keresni a sok betegség okát, és aki keres az talál is. Nem régen egy hozzátartozóm bekerült az ideggyógyászatra, és szomorúan kellett felismernem, hogy még ott sem foglalkoznak a beteg lelkével, csak a tüneteket próbálják eltüntetni gyógyszerekkel. Volt részem téves diagnózis felállításában is. Úgy gondolom egyre több ember fogja felismerni, hogy a gyógyulása a saját kezében van, és felelősséget vállal saját magáért, nem pedig mástól várja el ,hogy “megjavítsa”. Könyvében jó volt olvasni, hogy egy orvosnak is olyan problémái vannak, mint egy “közönséges” halandónak, és ezt bátran be is vallja, saját tapasztalatait megosztja az olvasóval. Esetleírásai érdekesek és érthetőek, érezhető, hogy igazán segíteni akar a hozzá fordulóknak. És az különösen tetszik, hogy közel kerül pácienseihez, még az érintés, ölelés gyógyító hatását is alkalmazza. Kívánom, hogy munkájában sok sikert érjen el, és minél több gyógyult páciens segítse az újabb felismerésekben. Munkatársainak is kívánok eredményes, szeretettel teli munkát. Mária

Hálásan köszönöm azt a sok gondolatot, melyet papírra vetett és egy könyv formájában nekünk adott. Gratulálok ehhez a csodás, összeszedett íráshoz, mely segítséget adott nekünk, kérdéséket feltevő, kételkedő és válaszokat váró embereknek. Boldogsággal töltött el minden perc, melyet olvasásra szántam és megnyugvást adott a lelkemnek, hogy van megoldás mindenre, nem is kell messze menni, csak magunkba vonulni, ismerkedni és bánni mindazzal amink van. Köszönöm. Ildikó

Tisztelt Doktor Úr! Olvasója vagyok könyvének, bár még csak most kezdtem el, de olyannyira magával ragadott, hogy képes vagyok éjjel háromkor megébredni és olvasni… Köszönöm ezt a könyvet! A 93.-ik oldalon tartok még csak , de már így is sokat “kaptam”, kíváncsian várom a folytatást! Anita

Remélem nem baj, ha én is a tegeződést választom 😊, egyrészt mert tegnap olvastam ki a könyved, másrészt én is orvos vagyok/lennék. Nagyon elgondolkodtatott a könyved, fantasztikus élmény volt! Szilvi

A maga könyve a párom számára a legfontosabb kötet, egészen konkrétan minden barátjának megveszi, előrendeli, kikutatja, Bibliaként forgatja. Maga annyit segített már most az ő életében, hogy el sem tudja képzelni. Anna

A rengeteg könyv és tanító közül Önnél éreztem először, hogy szeretet árad a munkásságából. Döbbenten tapasztaltam, hogy amit leírt, azt magam is gyakorlom évek óta (autodidakta módon:)… Krisztina

Tisztelt Doktor úr, a könyvét olvastam és Bibliának tartom! Zsuzsa

Kiváló gondolatok, remekül, olvasmányosan összeszedve, gratulálok, köszönjük! Jó találmány a szomatodráma! Tetszik még a közvetlen hangvétel és életed sztorijai, meg hogy elmesélted a szomatodráma-ötlet érkezését és megvalósítását. Kíváncsian várom a folytatást! Bori

Én megvásároltam a könyvét és nagy érdeklődéssel olvastam végig, valamint ajánlottam másoknak is. A könyvet olvasva jegyzeteket készítettem arról ami nekem egy-egy témánál beugrott a saját életemből. Magam is igyekszem ezekkel foglalkozni és hasznosítani a megérzéseimet. Köszönet mondok a könyv megírásáért, a gyakorlati példák bemutatásáért, az önvallomásaiért, amelyekkel arról győzött meg, hogy egyszerű felismerések után meg lehet szabadulni az évtizedeken át hordozott problémáktól. Erzsi

Most olvasom a Mit üzen a tested? című könyvét és nagyon sokat segített eddig nekem. De sajnos úgy érzem egyedül még nem tudok olyan mélyre lemenni, hogy felismerjem azokat a fontos és ott maradt érzelmi csomókat amik néhány betegségemet vagy inkább testi tünetemet okozzák. Köszönöm Doktor úr, nem tudom, hogyan és mi célból vettem meg annó a könyvét de az asztmámból én hiszem hogy egy adagot biztos lefaragtam és ezért nagyon hálás vagyok önnek, és hiszek a módszereiben. Csak így tovább Doktor úr! Ön fényt hoz ebbe a zsúfolt világba, aminek én nagyon örülök mert megváltoztatja azt a “napi rendet” ami kialakult sok emberben. Erika

Tegnap fejest ugrottam a könyvedbe, tisztán szeretném kezdeni, elengedni az eddigi „kudarcérzést”, ami nyilván nem is kudarc, csak az eddigi úton ideáig sikerült… ÉRZEK MOST VALAMI ERŐT, HITET! Ma belenézve a tükörbe azt éreztem most meggyógyulok, elmerülök a bensőmben és elmélyítem az ismereteket, és megteszem magamért…mert ki ha én nem és mikor ha nem most… 😊! Képes vagyok rá. Melinda

Az elejétől kezdve hihetetlen erős impulzus olvasni a könyvet, és nagyon örültem neki, hogy VÉGRE VALAKI, aki tényleg ÉRTI/ÉLI, amiről ír, nem csak szavak; és a legfontosabb dolgok vannak összeszedve egy csokorba. Én keleti-gyógyítással foglalkozom, és a könyvből szinte visszahallottam minden olyan nagyon fontos dolgot, amit az évek alatt önerőből/önterápiából összeszedtem, és mindenkinek kiemelten összefoglalok az ő terápiáik során, de eddig mástól még sosem hallottam így összeszedve. 
Mindenkinek nagy örömmel ajánlom, egy nagy jelentőségű, remekül sikerült könyv! Szívből gratulálok! Évi

Azon túl, hogy már a könyv olvasása sok erőt ad, lenyűgöz az Ön hozzáállása, nyitottsága. Ilyet orvosknál nem tapasztaltam… Zsófi

A MIT ÜZEN A TESTED? szenzációsan jó, nem tudtam letenni!! Gyógyszertárban dolgozom, az ott olvasottakat a betegeknek is megpróbálom tovább adni, érdeklődésüket felkelteni ebben a témában. Hilda

Gratulálok a “Mit üzen a tested” cimű könyvhöz. Nagyon jó. Nem lehet letenni. Ha kézbe vesszem, nagyon tanulságos, csodálatos. Örvendek, hogy sikerült megvenni. Az egyik könyves üzletben rákérdeztem, nincs-e véletlenül? De igen. 2-t hoztak, és még egy van, ami az enyém lett. A gyógyulásom is csodás módon elindult. A bal lábam a térdemben az utóbbi időben fájt annyira, hogy sántítottam, és aki ismert, rákérdezett, hogy nem így szoktál járni mi történt? Persze ez elkeserített, de most már jobban érzem magam. Hála a Jó Istennek. Szombaton már gyalog kimentem Csiksomlyóra és haza is jöttem, ami hálával töltött el. Még a bal kezemen a 3. ujjammal van gond mivel nem hajlik de remélem az is meggyógyul. Olga

Határtalan örömmel olvasom a könyvét!! Egyrészt hitem van a test és lélek kapcsolatában, másrészt már saját magamon tapasztaltam, hogy milyen szoros a lelki “jólét” és a testi fájdalom kapcsolata.
A könyvet olvastam a hétvégén, amikor elkezdett nagyon fájni a torkom – tudom, mert épp aktuális egy olyan probléma, amihez ki kellene végre mondanom dolgokat – fél napig szenvedtem vele. De kipróbáltam a torkommal való párbeszédet, és a leírtak alapján szólítottam meg, majd kértem bocsánatot a torkomtól a fájdalomért, és megköszöntem, hogy megmutatja nekem, hogy mi is a “teendőm”. És komolyan mondom, elmúlt a fájdalom!! Szeretném megköszönni azt az átfogó és érthető magyarázatot, amit a könyvével közvetít, és a segítséget/módszert, amivel megszólíthatjuk a testünket, szerveinket. Yvette

A könyv fergetegesen jó, nem szabad kihagyni!!! Ágnes

Nagyon szeretem ezt a könyvet, alapmű lenne mindenkinek! Anett

Köszönöm, hogy egy “szívem” szerinti lehetőséget adsz az embernek a módszereddel, hogy végre visszakapjon valamit a testen keresztül a lélek abból a gondoskodásból, amit éveken keresztül kihagytunk, csak a maszkot vastagítva, erősítve. De gyengítve az test-lélek egységet, ami miatt most tünetként kell produkálni fájdalmakat, érzeteket, hogy észrevegyem, észrevegyék valami nincs rendben. Gábor

Elolvastam a könyvedet, nagyon megörvendeztettél! Még én is emlékszem,amikor friss diplomával megérkeztél a Bajai Pszichiátriára, bár követni nem tudtalak (akkor én az EEG-Epilepsia Szakambulancia megszületésért küszködtem), csak rövidesen tudomásomra jutott, hogy nem azt találtad, amit kerestél. Abban biztos voltam, hogy egy értelmes, kíváncsi, jól kommunikáló fiatalember nem fog elveszni… Jó érzéssel mentél az egyetemre, többet is tudott kínálni, mint egy városi kórház. És íme, beigazolódott. Nagy utat jártál be. Két évtizeddel a bajai jelenésed után a pszichiátria horizontján “tündökölsz”, hónod alatt a könyveddel, a pszichoterápiás eljárások egyik legújabb termésével. Szeretettel gratulálok! Erzsi néni

Végtelenül hálás vagyok, hogy olvashattam könyvedet! Nem új számomra az öngyógyítás fogalma, de Te olyan módon és stílusban írtad le, hogy nemcsak élvezettel olvastam, hanem faltam a sorokat. Persze hasznos is, nemcsak élvezetes. 2-es tipusú diabétesszel “bélyegeztek” meg. A második gyermekem születése előtt felfedezték, és azóta nem szabadultam tőle. Tudtam, hogy önszeretet hiány és hogy sokkal mélyebb ez, mint a látszat, de csak a könyved olvasásakor sikerült berendezni a “színpadot” és felfedezni ott szüleimet és önmagamat mint a magas cukorszintet. Sok minden tisztázódott. Nagyon köszönöm az élményt, a segítséget! Ági

Még csak most – betegségem alatt – kezdtem olvasni a könyvét, de remek írásnak tartom. Érezni a mögöttes tartalmakat, a sok-sok év tapasztalatát és a lenyűgöző hozzáállást! Anita

Ha jó emlékszem a májusi szomatodráma csoportodban volt szerencsém részt venni, amire azóta is sokszor gondolok, a könyvedet is örömmel vettem a kezembe, nagyon köszönök újra mindent. Én voltam a magas barna lányzó, évek óta hólyaghuruttal, a várva-várt kisbabája helyett. Ezeket a sorokat a kisfiunkkal a pocakomban, betöltött 27. héten írom.. 😊 Panni

Épp influenzásan fekszem (“nem igényem volt rá, hanem szükségem”… 😊 !)…és megkaptam a könyvét… – Elolvasás után – a mások által leírt – méltatásához szeretnék csatlakozni. Nehéz a szavakkal való zsonglőrködés, amikor ilyen nagyszerű, zseniális, isteni küldetéssel rendelkező embernek szeretném megköszönni, hogy tanítványa lehettem. Könyvesboltos barátnőmtől azonnal rendeltem még két példányt, legközelebbi barátaim közül azoknak, akiknek elengedhetetlenül fontos, hogy elolvassák. Egyetértek azzal az olvasói véleménnyel, hogy iskolai tananyag kéne legyen. Éva

Most olvastam el a könyvét (Mit üzen a tested?) és döbbent örömmel állapítottam meg: Jesszus, én ezt teszem már pár éve!!! Magam találtam ki, hogy ez, illetve a hasonló módszer milyen nagyszerűen működik. A felismerés tényleg fél gyógyulás. Köszönöm Önnek a megjelentetett könyvét, lelkesen fogom ajánlani -könyvtárosként is – másoknak. Kívánom, hogy a játékos kreativitását, vitalitását megőrizve a szellemiséget minél szélesebb körben tudja továbbadni (orvoskollégáinak is)! Köszönöm az élményt és a megerősítést. Anikó

Tisztelt Doktor Úr! Most olvasom a Mit üzen a tested? c. könyvet. Mondhatom úgy is, hogy a bibliám, gratulálok! Daganatos betegségből gyógyuló vagyok. Sok mindent teszek a kezelés mellé én magam is, de valami még hiányzik. Ahogyan olvasom a könyvet, azt éreztem segítséget Öntől kaphatok. Margó

Az egész elmélet és hozzáállás szuper! Tünde

Már a könyv vége fele járok,s bár minden mondatot kétszer olvasok el, nem tudom letenni… Holnap kezdem elölről! Kármen

Egy nagyon régi, nagyon kedves barátom könyvet írt. Nem is akármilyent. Kicsit vonakodva álltam eddig hozzá, a körülötte csapott hirtelen médiafelhajtás miatt – merthogy olyan furcsa ezt látni valaki körül, akit 25 éve ismersz. De megadtam magam, most, hogy kaptam egy példányt mégis elolvastam. Jó. Nem csak jó – hasznos, lélekemelő, igaz és emberi. Szívből ajánlom. Éva

Drága Laci, egyszerűen csak hálás vagyok a könyvedért. Még az elején járok, de minden perc, amit az olvasásával töltök egy utazás egy-egy állomása. Értem, érzem és ámulok. KÖSZÖNÖM! !!!! És hálás vagyok, hogy picit a részese is lehettem. Viki

Nagyon jó, hogy megírta a könyvet! Katalin

Középiskolában kötelező olvasmányként adnám ezt és az ehhez hasonló könyveket. Melinda

Karácsonyra megkaptam a könyvedet. Csak gratulálni szeretnék! 2 éve próbálok eljutni Hozzád, mert ezer éve sejtettem, hogy amit csinálsz, az nagyon sokban hasonlít ahhoz, amin én magam kísérletezem. Örülök, hogy megírtad ezt a könyvet! Legalább van mire hivatkoznom, és ott van benne egy csomó olyan kutatási eredmény, amikre lehet “tudományosan” is támaszkodni. Időt, energiát, és komoly vitákat spóroltál meg nekem. 🙂 Igazából csak azért írok, mert szeretnék gratulálni a bátorságodhoz, a kitartásodhoz, hogy hallgattál a megérzéseidre, és hogy rendületlenül mentél az utadon! Főleg, hogy mindezt az orvosi egyetemi kiképzés dacára tetted! Örülök, hogy egyre több orvos-terapeuta lesz ebben az országban! Orsolya

Most tartok a könyve 74.oldalànàl, de màr most rengeteget segìtett. Tényleg a kivitelezés nehezebb mint gondoltam. Tudtam eddig is, hogy nem helyesen viselkedem magammal, szakmàmbòl kifolyòlag ez elsődleges kellene, hogy legyen (segítő vagyok). Hàlàs vagyok a könyvéért, sok biztatàst ad. Petra

Az eddigiek alapján (túl a nagyon világos és érzékletesen elénk tárt elméleten), ami megragadott Benned, hogy: adod/ajándékozod magad… néhol igen is kiszolgáltatva magad… és hogy ezt mered, és teszed. Végtelenül imponáló az a szabadság, ahogy ifjú/egyetemista korod óta mersz/tudsz intuitíve bánni a rád zúduló “tudománnyal”, elvárásokkal, szabályokkal… hogy volt/van szabadságod/önbizalmad kiválogatni érzéseidre hagyatkozva, hogy mi a Tiéd, és mi az, ami nem nagyon, ill. nem kell Neked… és így megtalálni az utadat. Abban, hogy mindent próbálsz nagyon közel hozni, érthetővé/megérezhetővé tenni számunkra, annyi – az olvasó iránt érzett –szeretetet/gyengédséget látok/érzek! Klári

Ami legjobban tetszik a könyvedben, az a letisztult fogalmazásmód és őszinteség. Ezt ritkán találom meg egy helyen. És az is, hogy nem tartasz távolságot sem a témától, sem az olvasótól, sem önmagadtól. Szóval JÓ. Nagyon is. Judit

Ezt a könyvet múlt héten átvettem és 2 nap alatt kiolvastam. Fantasztikus volt! Gratulálok, és köszönöm, hogy ilyen fantasztikus élményben lehetett részem a könyv által. A könyvben olvasottak közel állnak hozzám és a betegségekről kialakított véleményemhez. Kati

Már a Fiam is alkalmazza a könyvben leírtakat, hónapok óta fájt az állkapcsa, aztán elkezdett beszélgetni “vele”, szeretett fordult felé és ma nagy örömmel mesélte, hogy elmúlt a fájdalom. “Anya működik” – mesélte boldogan. Melynda

És ekkor – talán SORS akarta így! – rátaláltam az Ön könyvére, / Mit üzen a tested – már olvasom / és megcsillant valami reménysugár! Éva

Már egyszer elolvastam, most olvasom másodszor, mert szeretném, ha minden mondata a bármikor előhívható ismeret szintjén rögzülne bennem. Nemcsak a tartalmára érdemes figyelni, hanem a stílusára is, mert nagyon szép. Zsuzsa

Szívből gratulálok könyvéhez, múlt héten kaptam kézhez, azóta alig bírom letenni, lenyűgöző! Munkájához további sok sikert kívánok, szeretettel. Judit

Én is olvasom a ” Mit üzen a tested?” könyvet és fantasztikuuuusss! Köszönöm. Klára

 Pillanat alatt elolvastam, és már két helyre is megírtam, hogy nagyon tetszik!😊 Éreztem én, hogy csodákra vagyunk képesek, de most már “papírom is van róla” 😊😊 Tímea

Döbbenetesen jóleső a stílusa Dr.Úr, az emberi hang! Érzem mögötte a hiteles EMBERT. Mintha nem is orvos lenne! -ha-ha! Annamari

Remek könyv! Gratulàlok az IGAZI doktor ùrnak, aki együtt gyógyítja a testet ès a lelket!Vajon mennyi idő lesz,mire minden orvos ràjön arra,hogy a kettőt együtt kell kezelni? Zsuzsanna

Most olvasom a könyvedet, a Gyógyító kommunikációt, és le vagyok nyűgözve, és meg vagyok könnyebbülve, úgy érzem, talán mégis meggyógyulhatok azokból a makacs betegségekből, amelyeknek a megértése felé már elindultam, de azt hiszem, ezen az úton segítőre lenne szükségem. Timi

A testvéremtől kaptam a könyvét, amit azòta sem tudok letenni amióta kinyitottam Nagyon tetszik a megközelítése,a nyitottsàga, az elfogadàsa. Anna

Könyv – Mit üzen a lelked?

Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban

“Én megvásároltam a könyvét és nagy érdeklődéssel olvastam végig, valamint ajánlottam másoknak is. A könyvet olvasva jegyzeteket készítettem arról ami nekem egy-egy témánál beugrott a saját életemből. Magam is igyekszem ezekkel foglalkozni és hasznosítani a megérzéseimet. Köszönet mondok a könyv megírásáért, a gyakorlati példák bemutatásáért, az önvallomásaiért, amelyekkel arról győzött meg, hogy egyszerű felismerések után meg lehet szabadulni az évtizedeken át hordozott problémáktól.” Erzsi

Kiolvastam a Mit üzen a lelked? című könyvet és hát fúúú szerintem életem eddigi legjobb könyve volt! Mikor minden betűje, szava, mondata, bekezdése, oldala, fejezete tanít!!! Szenzációs! Milyen jó lenne, ha ilyen könyvek lennének a kötelező olvasmányok… Ági

Ebben a pillanatban olvastam ki a Mit üzen a lelked című könyvét! Eszméletlen zseniális alkotás, köszönöm, hogy papírra vetette ezt a sok gyógyító és sorsfordító gondolatot! Gábor

Nemrég költöztem haza külföldröl és az Ön könyve (Mit üzen a lelked?) volt az egyike azoknak, melyek elsöként a kezembe kerültek. Nagyon megragadott ez a könyv, de leginkább az Ön nyitottsága, átfogó látásmódja és az ahogyan a komplex és megfoghatatlannak tünö dolgokat rendszerezi, logikusan felépíti és „tisztába teszi”. Melinda

Kedves László! Hálámat szeretném kifejezni. A könyve messze a legjobb a mai ezoterikus irodalomban fellelhetők között. Érthető, laza, gyakorlatias és reménykeltő. További szakmai sikereket kívánok, és kívánom még hogy módszere sok emberhez jusson el! Köszönöm! Andi

Fantasztikus összefoglalása mindannak, amit a lélekről tudni érdemes. Sehol sem olvastam még ilyen rendszerezetten és szórakoztatóan erről a témáról. A könyv első része nem volt egyszerű, párszor mellbe vágott, de szerencsére nem adtam fel! Mire az utolsó oldalhoz értem, már úgy éreztem, mint akivel végre megtanítottak valami olyan alapvető, életfontosságú dolgot, amit mindig is keresett… Köszönöm az élményt! Róbert

A „lelkes” könyvből úgy sugárzik a szeretet, hogy szerintem el sem kell olvasni, elég a párnánk alá tenni 😊 Zsófia

A Mit üzen a lelked? című könyv 50. oldalának végén éreztem úgy, hogy írnom kellene. A könyvhöz ezúton is szívből gratulálok, hálás vagyok, hogy olvashatom, már idáig is nagyon sokat adott! Kati

Amúgy is hajlamos vagyok jól lenni, de az igazi megvilágosodást a Mit üzen a lelked? című könyv hozta. Szerintem ezt tanítani kellene! Benita

Érdekfeszítő, izgalmas, elgondolkodtató, szeretni való könyved van. Nem tudtam letenni, egyszerűen vitt, szinte sodort magával. Gyakran volt olyan érzésem, hogy az olvasó( Én) és az író (TE) egy és ugyanaz a személy, mintha csak Te mondanád el, fogalmaznád meg azt,az érzést, gondolatot, szituációt, ami ismerős bennem vagy valamikor ismerős volt. Volt olyan is, amikor olvasás közben úgy éreztem, hogy a tapintatos terapeuta közelít a lelkem világához, mintha lábujjhegyen érkeznél hozzám, és kedvesen, szeretetteljesen kínálsz meg gondolataiddal, tanácsaiddal. Boldogan ittam a szavaidat, nem féltem attól,hogy valamilyen hitrendszerbeli, alapjaiban engem megváltoztatni akaró gondolatokkal találkozom, ami beszippant, magával ránt, “megerőszakol”,stb. Nem féltem attól, hogy esetleg kiderül, mennyire nem vagyok tökéletes és hogy mennyi mindenen kell még változtatnom ahhoz, hogy megértsem működésemet, s hogy boldogabb lehessek. Az egész élmény olyan finom és bársonyos volt. Örülök, hogy nem nyomtad bele a fejemet a kakiba, hogy látva lássak. (Máshol tapasztaltam ilyet, napokig szenvedtem tőle és ha nem kapok gyorsan segítséget nagyon mélyre lehúzott volna). Köszönöm, hogy a függelékben rendszerben láthattam újra, amiről korábban olvastam. Ez nekem sokat segített. Sok új információt kaptam, a lélekről, a lélek fogalmáról, mindegyikkel azonosulni tudtam. Örülök, hogy segítettél abban, hogy megértsem, nem kell 100-szor egy témában dagonyázni. Nem kell köröket futni feleslegesen, mert az akár lélekromboló is lehet. Örülök, hogy olyan mély spirituális gondolatokkal találkozhattam olvasás közben, melyeket én is vallok, hiszek. Köszönöm, hogy segítettél abban, hogy bizonyos fogalmakat, mint önszeretet, önelfogadás, öngyógyítás mélyebb összefüggéseiben megértsek, s megszívleljem azokat. Köszönöm, hogy segítettél abban, is, hogyan találhatok vissza lelkemhez, vehetem fel vele a kapcsolatot, érthetem meg üzeneteit. A gyakorlati példák különösen tetszettek. Olyan jó érzéssel töltött el, amikor saját életedből hozott példákat meséltél! Bevonódtál még jobban a személyes életembe, szerethetőbbé, hitelesebbé tett számomra ez a gesztus. Minden történet megszívlelendő, fontos olvasmányélmény volt a számomra. Hálás vagyok, hogy a könyveddel még lelkesebbé, elkötelezettebbé tettél a szomatodráma módszere iránt, ezáltal a saját segítő szakmám is új perspektívát kapott. Ibolya

A „lelkes” könyvedet – mi így hívjuk 🙂 – most olvassa a hugi és ő is érzi a belőle áradó szeretetet. Több ilyen könyv kéne és több ilyen nagyszerű ember! 😊 Eszter

Szakmailag is nagyon tartalmas, de mégsem szárazan tudomanyos, hanem emberien olvasmányos – olyan budalacis.:) Nem ezerszer leírt gondolatok, hanem olyanok, amik tényleg sokat adnak – magánemberként es segítőként is. Aliz

Megint elkezdtem az elejéről olvasni a könyveidet! Most már, amit olvasok meg is „elevenedik” a gondolataimban. Minden szava új értelmet nyer!!!! … A könyveid az én szeretetteljes szentélyeim, ha belépek, leveszem a cipőmet. 😊 Zsófi

Nagyon mély benyomást tett rám, ahogy megosztottad ebben a könyvben az eddig szerzett tapasztalataidat, saját személyes élményeidet. Azáltal, hogy ilyen bensőségességgel tetted bele magadat, kitéve a lelkedet, egy csodaszép lehetőséget kínáltál ide nekünk olvasóknak, hogy akár mi is választhassuk ezt az utat a saját lelkünkhöz minél közelebbb szeretődni. Úgy vélem, nagyon tartalmas lehetett neked, míg odáig jutottál, hogy önmagadon keresztül mutasd meg nekünk, mit tartasz a lélekről. Szóval egy lelkesült könyvnek érzem, élem át, ahogy lelkesen olvasom. Móni

A ”Mit uzen a lelked” cimu konyvet elolvastam mar, alig varom, hogy elolvassom a „Mit uzen a tested” cimut is (a sorrend lehet, hogy jobb lett volna forditva, de hat igy alakult😊. Szeretnek gratulalni a konyvhoz, nagyszeru es letehetetlen, amit tobbszor is erdemes elolvasni, kozel tartani magunkhoz. Viktória

Szeretem a könyved lelkét, bölcsességét, rendszerét. Olvasni olyan, mint amikor ajándékot kapok, próbálom elodázni a boldog érzés végső pillanatát, a csomag teljes kibontását, hogy minél tovább tartson ez a csodára váró állapot. A nyitott szívnek sok benn a tápláló üzenet. Nagyon kell ez mindenkinek! Heni

Alig vártam, hogy kézbe vegyem az új, szépséges könyvedet, ezt kértem karácsonyra!:) Már bele is fogtam, és legalább annyira élvezem, mint a „Mit üzen a tested?” címűt! / Azt háromszor olvastam! 🙂 / Zseniális, stílusos, olvasmányos, tanulságos – szóval, gratulálok! Rita

Öröm volt olvasni a könyved! Számomra mélység, bölcsesség és művészet árad belőle. Köszönöm! Orsolya

Ez a könyv hűen tükröz Téged, de még annál is okosabb, finomabb, precízebb, stb., mint amilyennek gondoltalak… Már a borító is művészien tökéletes. Az egész könyv olvasmányos, jó érzékkel van elosztva a „sztorizás” és a „szakmázás”, így sok emberhez eljuthat… Ma befejeztem, holnap újra kezdem olvasni! Igyekszem tanulni belőle, kíváncsian várom, hogy megy majd a gyakorlatban… Éva

Nagyon, nagyon tetszett mind a két könyve. Könyvtári könyvként olvastam, de még mindíg nálam van, mert a lényegét ki akarom jegyzetelni! Anna

Ismerni Dr. Buda Lászlót, téged Laci, benne lenni a világodban a könyveiden, a szomatodrámán keresztül, rendkívül felszabadító érzés. – Egy pszichiáter, aki nem dolgozik azon, hogy megspórolja az életet. – Úgy írsz az életedről, a benne lévő kiemelkedő nehézségekről, döntésekről, terápiás kudarcról…mint a világ legtermészetesebb velejárója. S ettől az élet árnyaltabb oldala nemcsak felismerhetővé válik, hanem elfogadhatóvá is. Tiszta őszinte írói stílusod épp olyan, mint ahogy megismerhetünk a szomatodrámán és ez arra biztatja az embert, azaz engem, hogy nyugodtan fogadd el önmagad. S erről a színpadról lényegesen egyszerűbb egy igazán jó életet kreálni. Hála van bennem mindezekért. Tulajdonképpen az egész könyv olyan, mint egy békeszerződési alap önmagammal. Pont ezért magammal cipelendő, s amikor tehetem beleolvasok, gondolkodom, rajzokat, feladatokat gyártok belőle és a felismerésekkel, megértésekkel gazdagított napok száma egyre csak növekszik. Köszönöm. Köszönöm, hogy a belső világom sokkal szabadabbá válik folyamatosan. Judit

Nagyon szerettem, ahogy fogalmazol – a szavaid, a képeid. Egyszerű, érthető. Az új fogalomrendszered sokkal jobban tetszik, mint a „tudományos” felosztások. Ez a valóság. Kornélia

Az egész könyv – akárcsak az előző – megint lenyűgözően őszinte, emberi. Biztos nagyon sokan megtalálják benne az első lépéshez szükséges energiát, biztatást, útmutatást. Klára

Már az alcímnek nagyon örültem, önszeretetről, önelfogadásról nagyon jól esett olvasni. „Lassan” haladtam a könyvvel, pár oldalanként letettem és figyeltem magam, én ezt vajon hogy csinálom. Ha szabad ilyet mondani, „erős” könyv lett. Sokmindent beletettél, annyi fontosat. Az olyan gyöngyszemek, mint „Az élet értelme az Élés” – zseniálisan megmaradnak! A konkrét gyakorlati útmutatók a végén kézzelfogható segítségek és a függelék is segít rendszerezni a főbb dolgokat. Nagy köszönet azért, hogy mindazt, ami nálad tapasztalatban összeállt, könyvben és szóban is megosztod. Adrienn

Személy szerint nagyon várom a következő építő és elgondolkodtató könyvedet! Bízom és várom! Az előző kettő már megvan, és nemcsak elolvastam a könyveket, de az ágyam mellett van, hogy mindig kéznél legyen. Édua

© budalaszlo.hu

Minden jog fenntartva. Copyright©2020. All Rights Reserved.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.