Általános Szerződési Feltételek

 Az Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) tartalmazzák a Testtől Lélekig Korlátolt Felelősségű Társaság, mint szolgáltató (Szolgáltató) által üzemeltetett https://budalaszlo.hu (a továbbiakban: Weboldal) használatára vonatkozó feltételeket, a Weboldalon közzétett szolgáltatást igénybe venni kívánó fogyasztó (a továbbiakban: Vásárló) jogait és kötelezettségeit.

Tisztelettel kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbi tájékoztatót, amelyben részletesen tájékoztatjuk Weboldalunk látogatóit jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről, valamint az általunk követett, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő elveiről és gyakorlatáról. Ugyanakkor, jelen tájékoztató célja annak biztosítása, hogy a Szolgáltató megfeleljen a vásárlók tájékoztatásával kapcsolatos hatályos jogszabályoknak. Kérjük, hogy csak akkor vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre (nem minősül írásba foglalt szerződésnek, azt a Szolgáltató nem iktatja), magatartási kódexre nem utal. A Weboldal használatával Ön, mint vásárló (a továbbiakban: Vásárló) elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglalt rendelkezéseket, tudomásul veszi és elfogadja az alábbiakat.

Az ÁSZF elérhető és letölthető az alábbi linkről: https://budalaszlo.hu/aszf/

Szolgáltató adatai:

A szolgáltató neve: Testtől Lélekig Korlátolt Felelősségű Társaság

A szolgáltató székhelye (és egyben a panaszügyintézés helye és postacíme): 1024 Budapest, Retek utca 21-27. A. ép. 5. em. 21.

Cégjegyzékszáma: 01-09-187719

Adószáma: 24887315-2-41

A szerződés nyelve: magyar

 

A szolgáltató elérhetősége:

Honlap: https://budalaszlo.hu/

E-mail: info@budalaszlo.hu

Telefonszáma: +36 20 57 17 826

Postacíme: 1024 Budapest, Retek utca 21-27. A. ép. 5. em. 21.

 

 

A tárhely-szolgáltató neve, székhelye:

Tárhely.Eu Kft.
Telefon: +36 1 789 2 789
Mail: support@tarhely.eu
Posta: 1538 Budapest, Pf.: 510.
Fax: +36 1 789 3 789

 

  1. Alapvető rendelkezések

1.1. Jelen ÁSZF 2020.07.01. napján lép hatályba és visszavonásáig, illetőleg következő módosításáig érvényes.

1.2. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy egyoldalúan, bármikor, bármilyen változtatást, javítást hajtson végre az ÁSZF-en, illetve a Weboldalon, előzetes figyelmeztetés nélkül. Az új, módosított ÁSZF akkor lép hatályba, amikor azt a Szolgáltató a  https://budalaszlo.hu oldalon közzéteszi. Az ÁSZF lényeges módosítása esetén a Szolgáltató a hatálybalépést megelőző 30 (harminc) nappal a https://budalaszlo.hu/hu oldalon tájékoztatást tesz közzé az ÁSZF módosításáról. A tájékoztatás tartalmazza a pontos utalást az ÁSZF módosított rendelkezéseire, a módosítás hatályba lépésének időpontját, valamint a módosított ÁSZF elérhetőségét. A Vásárló a módosított ÁSZF-et a módosítás hatálybalépését követő megrendelés során fogadja el.

 

  1. Megrendelés

2.1. A Vásárló a Weboldalon regisztráció nélkül rendelheti meg és fizetheti ki (vásárlás) az általa igényelt szolgáltatást.

2.2. A Vásárló a weboldalon történő vásárlásakor elfogadja jelen ÁSZF-t és lehetősége nyílik a weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerésére.

2.3. A Vásárló a vásárlás során köteles a saját, valós adatait (teljes név (családi név és keresztnév), megszólítási név, számlázási adatok (számlázási név, cím), e-mail cím, telefonszám) megadni. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben a Vásárló más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.

2.4. A Szolgáltatót a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

 

  1. Megvásárolható szolgáltatások köre

3.1. Szolgáltató a Weboldalon folyamatosan megjeleníti az igénybe vehető (megvásárolható) szolgáltatások körét, megnevezését jellegét, azok pontos leírását és árát. Az árak magyar forintban értendők és tartalmazzák a vonatkozó jogszabályokban előírt általános forgalmi adót (ÁFÁ-t). A Szolgáltató magyar forinton kívül más fizetőeszközt (pl.eurot) nem fogad el.

3.2. A Vásárló által megrendelt szolgáltatások igénybe vételére vonatkozó jogosultságról történő értesítés e-mail-en keresztül történik, ezért a Szolgáltató szállítási költséget nem számít fel

3.3. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.

 

  1. Rendelés menete

4.1. A Weboldalon történő megrendelésre minden nap 0-24 óra között van lehetőség. A vásárló egy vásárlás során egy szolgáltatást tud megrendelni és kifizetni.

4.2. . A honlapon közölt információk nem minősülnek az Eladó részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén a Vásárló minősül ajánlattevőnek.

4.3. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szolgáltatásra jelentkezés nem lehetséges (pl. létszámkorlát), köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni. E kötelezettség teljesítése Szolgáltatót nem mentesíti szerződésszegése egyéb következményei alól. 

4.4. A Weboldalon megrendelt szolgáltatás díjának kifizetése bankkártyás előre fizetéssel (SimplePay) vagy átutalással történik. A sikeres fizetésről és a vásárolt szolgáltatás részleteiről a vásárló bankkártyás fizetés esetén a vásárlást követően pár percen belül, átutalásos fizetés esetén az összeg beérkezését követően, de legkésőbb a következő munkanapon számlát kap és e-mail-es visszaigazolást a Vásárló által megadott e-mail címre. A Szolgáltató által küldött visszaigazoló email Vásárlóhoz történő megérkezésével a szerződés létrejön és egyúttal Vásárló a megrendelt szolgáltatás igénybe vételére jogosító tájékoztatást megkapja. A Szolgáltató kizárja a visszaigazolásért való felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Vásárló rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége, vagy egyéb, a Szolgáltatótól független ok, vagy körülmény miatt a Vásárló nem tud üzenetet fogadni, illetve a Szolgáltató nem tud üzenetet küldeni.

4.5. A szolgáltatás igénybe vételének lemondása, meg sem kezdése, félbeszakítása esetén – bármilyen indokkal is történik az bármely szolgáltatás tekintetében – a Vásárló által megfizetett díj visszafizetését Szolgáltató nem vállalja. Ilyen esetekben a Vásárló felelőssége, hogy maga helyett valakinek átadja a szolgáltatás igénybe vételének lehetőségét előzetes egyeztetés szerint, maximum a program előtt egy héttel. Külön kérésre, egyedi elbírálás alapján, egy alkalommal lehetőség van a már befizetett összeg 50%-ának egy másik, a Szolgáltató által a befizetést követő 6 hónapon belül nyújtott szolgáltatásra való átcsoportosítására.

4.6. Amennyiben a szolgáltatás Szervező akadályoztatása miatt nem teljesül, úgy a befizetett díj a Résztvevőnek maradéktalanul visszajár vagy 100%-ban egy másik szolgáltatásra átcsoportosítható.

4.7. Vásárló tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás igénybe vételével kapcsolatban részéről szerződésszegésnek minősül és a szolgáltatás teljesítését Szolgáltató részben vagy egészben megtagadhatja, ha:

  1. a) magatartásával megsérti vagy akadályozza a szolgáltatás nyújtását,
  2. b) a szolgáltatás igénybe vételére ittasan vagy egyéb tudatmódosító vagy pszichoaktív szer befolyása alatt érkezik, vagy
  3. c) más módon akadályozza Szolgáltatót a szolgáltatás megfelelő színvonalon való nyújtásában.

Vásárló részéről történő szerződésszegés esetében Szervezővel szemben semmiféle anyagi igényt (díjvisszatérítés) nem támaszthat.

  1. Panaszkezelés és egyéb jogérvényesítő lehetőségek

A Vásárló a szolgáltatással vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait írásban, szóban, telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt módon az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő Testtől Lélekig Kft., cím:  1024 Budapest, Retek utca 21-27. A. ép. 5. em. 21., tel.: +36 20 57 17 826, e-mail: info@budalaszlo.hu. A Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan, vagy ha a Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, amelyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt megőriz. A Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Vásárlónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát. A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt a Szolgáltató egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését. A Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja, azaz ezen határidőn belül a vásárlói panaszra adott válasz postai továbbítása iránt (feladás) intézkedik. A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató tájékoztatja a Vásárlót az elutasítás indokáról, valamint arról, hogy a Vásárló a panasz jellegétől függően mely hatóság, vagy békéltető testület eljárást kezdeményezheti. Amennyiben a Szolgáltató és a Vásárló között esetlegesen fennálló jogvita a Szolgáltatóval folytatott tárgyalások során nem rendeződik, a Vásárló bírósági eljárást kezdeményezhet, továbbá – amennyiben a Vásárló fogyasztónak minősül – fogyasztói jogvita esetén az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Vásárló számára: Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál, Békéltető testület eljárásának kezdeményezése. Az egyes megyékben található békéltető testületek elérhetőségeit itt megtekintheti: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek. Amennyiben a Vásárló, mint fogyasztó nem fordult békéltető testülethez, vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a fogyasztónak a jogvita rendezése érdekében lehetősége van bírósághoz fordulni. A felek között jelen ÁSZF alapján létrejövő jogviszonyokra és/vagy a felek között kialakuló jogvitákra az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a Vásárló fogyasztónak minősül, úgy a Pp. 26.§ (1) bekezdés alapján a fogyasztóval szemben jelen szerződésből eredő vitás ügyekben a fogyasztó belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes. Egyéb ügyekben a Szolgáltató székhelye szerinti illetékes és hatáskörrel rendelkező bíróságot kötik ki a felek, mint illetékes bíróságot.

  1. Szerzői jogok A Weboldal és annak tartalma szerzői jogi műnek minősül, ezért tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése (többszörözése), újra nyilvánossághoz történő közvetítése, más módon való felhasználása, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni írásos hozzájárulás esetén is csak az adott weboldalra való hivatkozva lehet.
  2. Adatkezelési szabályok A weboldal adatkezelési tájékoztatója elérhető a következő oldalon:
    https://budalaszlo.hu/adatkezelesi-tajekoztato/

 

  1. Elállás joga

Fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében a Vásárlónak joga van ahhoz, hogy a Szolgáltatóval kötött Szerződéstől 14 (tizennégy) napon belül indokolás nélkül elálljon. Az elállási határidő a szerződés megkötésének napjától számítódik. A Vásárló elállási jogát erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatával vagy – választása szerint – a jelen ÁSZF 1. számú mellékletét képező elállási nyilatkozatminta felhasználásával gyakorolhatja postai úton vagy e-mail útján : Postai cím : 1024 Budapest, Retek utca 21-27. A. ép. 5. em. 21,  vagy az info@budalaszlo.hu e-mail címre . A Vásárló határidőben gyakorolja elállási jogát, ha az elállási határidő lejárta előtt elállási nyilatkozatát a Szolgáltatóhoz eljuttatja. Ha a Vásárló a Szerződéstől eláll, a Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az elállási nyilatkozat kézhezvételétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszatéríti a Vásárló által teljesített ellenszolgáltatást. A Szolgáltató a visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz. A Vásárló kifejezett beleegyezése alapján a Szolgáltató a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a Vásárlót e fizetési mód alkalmazásából adódóan semmilyen többletköltség nem terheli.

  1. Vegyes rendelkezések

9.1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

9.2. Jelen ÁSZF alkalmazásában fogyasztónak az a 18. életévét betöltött természetes személy minősül, aki a Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 3. pontja szerint szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el.

9.3. Szolgáltató és a Vásárló vitás ügyeiket elsősorban békés úton próbálják rendezni. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogellenessé vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.

9.4. A Testtől lélekig Kft. a weboldala működése során esetlegesen, bármely okból felmerülő szoftverhibákért felelősséget nem vállal. Hiba esetén a Szolgáltató kéri Vásárlóit, hogy a hiba lehető legrövidebb időn belüli elhárítása, illetve a szükséges intézkedések megtétele érdekében szíveskedjenek tájékoztatni az Szolgáltatót az 5. pontban megadott elérhetőségek valamelyikén.

 

 

 

 

 

© budalaszlo.hu

Minden jog fenntartva. Copyright©2020. All Rights Reserved.

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!